Dráma
Romantikus
Sport
A Challengers a feltörekvő profi tenisztehetségek számára rendezett bajnokság. Itt kerül egymással szembe Art és Patrick. Akik nagyon… jól ismerik egymást. Évekkel korábban elválaszthatatlan cimborák voltak. Egészen addig, míg meg nem ismerkedtek Tashival (Zendaya), aki nemcsak a legjobb volt a pályán, hanem a legvonzóbb is. A két srác egyszerre kezdett ki vele, egyszerre nyomultak rá, és egyszerre kaptak bíztató jeleket.
A szőke srác kiszámítható, fegyelmezett és sikerre éhes. A barna bohém, laza és játékos. Tashi nem tud választani köztük. Aztán mégis. Aztán mégsem. Telnek az évek és a három szerelmes fiatal között nem szakadnak el a kötelékek: csak kibogozhatatlanul összegubancolódnak… Tovább
Animáció
Családi
Vincent, a fiatal macska és Maurice, az egér kalandos úton érkezik meg a világhírű szentpétervári Ermitázs múzeumba. Ott találkoznak… egy elit macskaosztaggal, amely évszázadok óta védi a műkincseket az egerektől és más kártevőktől. Vincent családról álmodik, de nem akarja elveszíteni egérbarátját sem, aki korábban megmentette az életét. A múzeumban azonban nemcsak az egér jelenléte okoz gondot, de a szenvedélye is: Maurice ugyanis nagyon szeret festményeket rágcsálni. A helyzet még bonyolultabbá válik, amikor az emberiség egyik legnagyobb festménye, a Mona Lisa megérkezik az Ermitázsba, ugyanis minden egér leghőbb álma, hogy megrágja a páratlan remekművet. Ám a festményt váratlanul ellopják, így Vincentnek és barátainak nem marad más választása, mint hogy bármi áron megtalálják az eltűnt műkincset. Tovább
Dokumentumfilm
Életrajz
Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az? Sokáig figyelmen kívül hagyták a korai évek szerepét sikerében:… a nevelést, a rendkívüli eredményekhez vezető tanulást. Három város játszott kulcsszerepet ifjúságában: Malaga, Barcelona és Párizs. A film készítői mindháromba ellátogattak, s megvizsgálták Picassóra gyakorolt hatásukat. Dokumentumfilmünk két kulcsfontosságú időszakot elemez: az úgynevezett kék és rózsaszín korszakot, vagyis az 1907-ig tartó periódust, amikor gyakran ábrázolta önmagát például Harlequinként. Majd 1907-ben megszületett az Avignoni kisasszonyok című festmény, amely fordulatot hozott nemcsak a saját művészetében, de általában a képzőművészetben is. És ekkor Picasso még csak 25 éves volt! A film a malagai, a barcelonai, a párizsi Picasso múzeumokkal, illetve a New York-i MOMA-val együttműködésben készült. Tovább
Családi
Vígjáték
A KÉPZELETBELI BARÁTOK egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez kezd ezzel a szupererővel,… amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel… Tovább
Horror
Misztikus
Egy pakli tarot kártya nemcsak néhány színes lap. Sokkal több annál: van, akinek az élete van benne. És van, akinek a halála. Néhány… jó barát talált egy régi kártyapaklit, amelynek 78 lapján furcsa minták vannak. Mágus. Remete. Akasztott ember. Ördög. Torony… És végül: a Végítélet. Nem tudják, mi ez, és nem ismerik az alapszabályt: nem szabad olyan lapokhoz nyúlni, amelyet másnak osztottak. Szörnyű hibát követnek el, amelynek szörnyű következményei vannak: az átkozott lapok közül kiszabadul egy nem evilági gonosz lény, és a társaság tagjai egyenként kénytelenek szembetalálkozni sorsuk legborzasztóbb változatával. Aki még él közülük, az a halállal fut versenyt, hogy kiszabadítsa a jövőt abból a rettentő lehetőségből, amelyet a jóskártya ígér. Tovább
Dráma
Horror
Misztikus
Egy fiatal pár és gyerekük látogat el a hotelhajóként egy kikötőben horgonyzó Queen Mary óceánjáró fedélzetére. Megjelenésük… megmagyarázhatatlan események sorozatát szabadítja el. Miközben a terror uralkodik el a hajón, egyre inkább úgy tűnik, az események összefüggésben állnak egy 1938-as tragédiával, amikor az óceánjárón egy szilveszteri partin véres gyilkosságok történtek. A legendás hajó sötét titkai halálos veszélyt jelentenek a látogatóba érkező turistákra.
Az elátkozott Queen Mary a legendás óceánjárón forgott, és a hajóhoz köthető hiedelmekre épít. A legjobb horrorfilmes hagyományok így ezúttal történelmi léptékűvé válnak. Tovább
Akció
Vígjáték
Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik… magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie. Mégis, mi ne ütne ki balul?
A való életben is kaszkadőr David Leitch most megrendezte az eddigi legszemélyesebb filmjét, ami egy szerelmes levél az akciófilmekhez és az akciófilmeket készítő, keményen dolgozó és alulértékelt stábokhoz. Tovább
Dráma
A matematikusnak készülő, briliáns Marguerite Hoffmann Franciaország legjobb egyetemén tanul. Diplomavédésének napján azonban egy tévedés… minden bizonyosságot megingat, ezért Marguerite úgy dönt, mindent hátrahagy, és egész életét újrakezdi. Tovább

Kaland
A tízéves Nina képzeletét mindig is apja sündisznós történetei töltötték meg. Ám amikor a férfi elveszíti a munkáját, Nina aggódni… kezd a családja jövője miatt. Kering egy pletyka, miszerint a régi gyár főnöke elrejtett valahol egy kincset, Nina és legjobb barátnője, Mehdi pedig elhatározzák, hogy felkutatják és szétosztják apja és a többi munkás között. Ekkor kezdetét veszi egy életre szóló kaland. Tovább
Premier

Abby és Travis egy őrült vegasi éjszaka után másnaposan és zavarodottan ébred, ráadásul nagy meglepetésükre: házasan! Így hát… éppen azt teszik, amit bármely főiskolás korú ifjú férj és feleség tenne, akik alig ismerik egymást: Mexikóba utaznak nászútra a legjobb barátaikkal és családjukkal. Ott majd kiderül, hogy önkívületben egybekelni sorsszerű volt, vagy csak egy újabb sorscsapás… Tovább
Premier
Dokumentumfilm
A XIX. század legvégén egy árva fiú befejezte a tanulmányait a gyöngyösi Ferences gimnáziumban és elindult, hogy nevét hamarosan az… egész világ megismerje. Egy gyógyszerészt kevesebben ismernek, mint egy hires színészt, politikust, vagy hadvezért. Talán ezért tudták eddig csak kevesen, hogy Richter Gedeon az elmúlt másfél évszázad magyar történelmének egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Kutató, tudós és üzletember egyszemélyben, akinek örökségére valamennyien büszkék lehetünk. Történelmi dokumentum-játékfilmünk bemutatásának napján épp 70 éve, hogy Richter Gedeon gyógyszergyáros eltűnt a pesti alsó rakparton. Testét sohasem találták meg. Tovább
Premier
Dokumentumfilm
Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya rendezők dokumentumfilmes csapata egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurung életét… követte. A mindössze 700.000 embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják az országot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. Ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges célja, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom „boldogság indexét”.
A filmben Amber házról-házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintést a bhutáni társadalom hétköznapjaiba: abba, hogy mi teszi őket igazán boldoggá, és egyáltalán valóban mérhető-e a boldogság? A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon. Tovább
Premier
Horror
Misztikus
Egy pakli tarot kártya nemcsak néhány színes lap. Sokkal több annál: van, akinek az élete van benne. És van, akinek a halála. Néhány… jó barát talált egy régi kártyapaklit, amelynek 78 lapján furcsa minták vannak. Mágus. Remete. Akasztott ember. Ördög. Torony… És végül: a Végítélet. Nem tudják, mi ez, és nem ismerik az alapszabályt: nem szabad olyan lapokhoz nyúlni, amelyet másnak osztottak. Szörnyű hibát követnek el, amelynek szörnyű következményei vannak: az átkozott lapok közül kiszabadul egy nem evilági gonosz lény, és a társaság tagjai egyenként kénytelenek szembetalálkozni sorsuk legborzasztóbb változatával. Aki még él közülük, az a halállal fut versenyt, hogy kiszabadítsa a jövőt abból a rettentő lehetőségből, amelyet a jóskártya ígér. Tovább
Animáció
Családi
Kaland
A tízéves Nina képzeletét mindig is apja sündisznós történetei töltötték meg. Ám amikor a férfi elveszíti a munkáját, Nina aggódni… kezd a családja jövője miatt. Kering egy pletyka, miszerint a régi gyár főnöke elrejtett valahol egy kincset, Nina és legjobb barátnője, Mehdi pedig elhatározzák, hogy felkutatják és szétosztják apja és a többi munkás között. Ekkor kezdetét veszi egy életre szóló kaland. Tovább
Családi
Vígjáték
A KÉPZELETBELI BARÁTOK egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez kezd ezzel a szupererővel,… amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel… Tovább
Dráma
Életrajz
Zene
A Boney M. a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb és legmenőbb popzenekara volt. Frank Farian, az együttes zenei producere mégsem boldog,… mert Amerikát nem sikerült meghódítaniuk. Ezért egy új projektben kezd gondolkodni, egy kétfős fiúbandával, akiket nem a tehetségükkel, hanem marketinggel akar a csúcsra juttatni. Pilatus és Morvan két tehetséges táncos a nyolcvanas években, akik éhezik a sikert és csillogást. Farian segítségével az évtized legnagyobb popszenzációivá válnak. Megszületett a tiniszenzáció Milli Vanilli. Négy világslágerükkel felültek a popzene trónjára, a Girl You Know It’s True, a Baby Don’t Forget My Number, a Blame It on the Rain és a Girl I’m Gonna Miss You világslágerek. Pilatus az új Elvisnek nevezte magát és tehetségesebbnek tartották magukat, mint Bob Dylan és a Beatles. Ám a zeneszakma és a rajongók nem is sejtették, hogy a duó nem maga énekel, csak tátognak a dalokra. Egy tévében élőben közvetített koncerten aztán egyszer csak leállt a playback… és a helyzetük tarthatatlanná vált. Kirobbanóban volt az évszázad zenei botránya. Tovább
Premier
Romantikus
Vígjáték
Abby és Travis egy őrült vegasi éjszaka után másnaposan és zavarodottan ébred, ráadásul nagy meglepetésükre: házasan! Így hát… éppen azt teszik, amit bármely főiskolás korú ifjú férj és feleség tenne, akik alig ismerik egymást: Mexikóba utaznak nászútra a legjobb barátaikkal és családjukkal. Ott majd kiderül, hogy önkívületben egybekelni sorsszerű volt, vagy csak egy újabb sorscsapás… Tovább
Dokumentumfilm
Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya rendezők dokumentumfilmes csapata egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurung életét… követte. A mindössze 700.000 embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják az országot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. Ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges célja, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom „boldogság indexét”.
A filmben Amber házról-házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintést a bhutáni társadalom hétköznapjaiba: abba, hogy mi teszi őket igazán boldoggá, és egyáltalán valóban mérhető-e a boldogság? A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon. Tovább
Horror
Misztikus
Egy pakli tarot kártya nemcsak néhány színes lap. Sokkal több annál: van, akinek az élete van benne. És van, akinek a halála. Néhány… jó barát talált egy régi kártyapaklit, amelynek 78 lapján furcsa minták vannak. Mágus. Remete. Akasztott ember. Ördög. Torony… És végül: a Végítélet. Nem tudják, mi ez, és nem ismerik az alapszabályt: nem szabad olyan lapokhoz nyúlni, amelyet másnak osztottak. Szörnyű hibát követnek el, amelynek szörnyű következményei vannak: az átkozott lapok közül kiszabadul egy nem evilági gonosz lény, és a társaság tagjai egyenként kénytelenek szembetalálkozni sorsuk legborzasztóbb változatával. Aki még él közülük, az a halállal fut versenyt, hogy kiszabadítsa a jövőt abból a rettentő lehetőségből, amelyet a jóskártya ígér. Tovább
Ma, Szombat
|
|
|
|
|
|
|
|
Holnap, Vasárnap
|
|
|
|
|
|
|
|
május 20., Hétfő
|
|
|
|
|
|
május 21., Kedd
|
|
|
|
|
|
május 22., Szerda
|
|
|
|
|
|
május 23., Csütörtök
|
|
|
|
|
|
május 24., Péntek
|
|
|
|
|
|
május 25., Szombat
|
|
|
|
|
|
|
|
május 26., Vasárnap
|
|
|
|
|
|
|
|
május 27., Hétfő
|
|
|
|
|
|
május 28., Kedd
|
|
|
|
|
|
május 29., Szerda
|
|
|
|
|
|
május 30., Csütörtök
|
|
|
|
|
|
május 31., Péntek
|
|
|
|
|
|
június 1., Szombat
|
|
|
|
|
|
|
|
június 2., Vasárnap
|
|
|
|
|
|
|
|
június 3., Hétfő
|
|
|
|
|
|
június 4., Kedd
|
|
|
|
|
|
június 5., Szerda
|
|
|
|
|
|